Menengic, egy kevesek által ismert, török kávé különlegesség!
A klasszikus, erős, aromás, zaccos török kávéról már többször áradoztunk, most pedig egy olyan török kávé különlegességet mutatunk nektek, amit csak kevesen ismernek. A Menengic kávé a vad pisztáciának is nevezett, bokor szerű fa terméséből készül.
A főként Törökország Dél - Kelet Anatólia részén, valamint az Égei és a Fölközi tenger magasabban fekvő részein, vadon termő bokrot térségenként máshogy nevezik. Ezért emlegetik Çitlenbik, Çitlik, Çitemik és Bıttım néven is, mi Ostorfaként ismerhetjük. Ennek, a kenderfélék családjába tartozó növénynek a termését szüret után megpirítják, majd a megpirított magokat masszává passzírozzák. Ez a sűrű massza adja a Menengic kávé alapját, melynek illóolajai adják a kávé jellegzetes, picit édeskés ízét.
A fa egyéb részeit is hasznosítják, gyümölcsét édesítőszer és rágcsálnivalók ízesítésére használják. Olajából pedig vad pisztácia szappan készül.
A Menengic kávé fogyasztása igen egészséges, hiszen nem tartalmaz koffeint, viszont tele van antioxidánsokkal, A, B, C, E vitaminnal. Emellett ásványi anyagokban is gazdag, van benne foszfor, kálcium, kálium, vas, mangán, cink, réz és szelén. Proteinben és zsírsavakban is gazdag. Az Ostorfa a hagyományos orvoslásban is jelen van, ekcéma, asztma, köhögés, hasmenés, gyomorbántalmak, allergiás panaszok és sárgaság ellen is hatékonyan alkalmazzák. Csökkenti a vér rossz koleszterin szintjét és segíti az érfalak tisztítását.
Az utóbbi időben egyre többen fogyasztják ezt a kávéfajtát, mert amellett, hogy egészséges, élvezeti értéke teljesen azonos a hagyományos kávééval. Édeskés, krémes íze van.
Elkészítése: (1 főre)
1 tk. menengic kávé masszát, kevés vizet, ízlés szerint tejet és cukrot cezvába teszünk és jól összekeverjük. Lassú, passzírozó mozdulatokkal, nagyon lassú tűzön felforraljuk. Amikor jó habos, csészékbe öntjük.
Óvatosan a cukorral, mert picit eleve édeskés íze van.
Mi kicsit óvakodva kóstoltuk meg, de hamar nagy kedvenccé vált.
Érdemes kipróbálni!
Ha ti is szívsen készítenétek otthon török ételeket, ezt a szakácskönyvet bátran ajánljuk!
Ha pedig belekóstolnál a török reggelik hangulatába, gyere el budapesti lakáséttermi török reggelinkre, ahol megidézzük a török reggelik hangulatát és ízvilágát. Következő időpont és a részletek ITT!
Kövess minket a facebook-on instagramon pinteresten és youtube-on is!